Termésköszöntő

Minden évben az őszi időszakban rendezzük meg a Termésköszöntő ünnepet. Ilyenkor a gyerekekkel összegyűjtjük az ősz jellegzetes terméseit, mint a dió, mogyoró, gesztenye. Ismerkedünk a kapcsolódó hagyományokkal, őszi verseket, dalokat tanulunk.

 

A termésköszöntő ünnepre őszi gyümölcsökből, zöldségekből összeállított kiállítással, a gyerekek által saját kezűleg készített apróságokkal és rengeteg játékkal készülünk.

Márton nap

November 11-e Szent Márton napja. A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal.

Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték.
A német nyelvterületeken hagyomány a lámpás/fáklyás felvonulás, amit mi is megtartunk minden évben. A felvonulás Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.
Sötétedés kezdetekor a gyerekek szülőkkel, testvérekkel együtt a maguk készítette lámpásokkal körbejárják az óvodát és közben Márton napi dalokat énekelünk.

Farsang

A farsangi időszak csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.

 

Természetesen mi is minden évben megtartjuk a farsangi mulatságot, amire mindenki nagy lelkesedéssel készül az óvodában. De nemcsak jelmezbe öltözünk, hanem igyekszünk megismerni és feleleveníteni a hagyományos farsangi szokásokat is.

 

A gyerekeken kívül a szülőknek is minden évben megrendezésre kerül az ún. “szülői farsang”, amikor az anyukák és apukák is megmutathatják a kreatív oldalukat a vicces vagy éppen extrém jelmezeikben.

Német nemzetiségi hét

A Zippel-Zappel Óvoda egyik fő célja a német nemzetiségi kétnyelvű nevelés, így a magyar és német nyelv fejlesztése mellett a német kisebbség még élő szokásainak, hagyományainak ápolása, kultúrájának, nyelvének megismerése.

 

Egész évben foglalkozunk a hagyományokkal: minden csoport választ egy témát, amit jobban megismer, mint  például a nemzetiségi öltözködés, játékok, kismesterségek.

A német nemzetiségi héten kiemelten figyelünk az “örökségünkre”. Múzeumot látogatunk, vendégeket hívunk, kiállítjuk az összegyűjtött hagyományos használati eszközöket.

Játszó délelőttök

Fontosnak tartjuk, hogy a családot is bevonjuk a gyerekek ovis életébe. Ilyenkor az ovisok megmutathatják anyának és apának a kedvenc játékaikat és egymásra figyelve együtt tölthetnek néhány órát az óvodában közös játékkal, beszélgetéssel.

Majális

A majálishoz kapcsolódó ünnepségünknek csak egy eleme a hagyományos májusfa szalagokkal való feldíszítése. Színes programok várják a családokat: többek között német nemzetiségi táncbemutató, kiállítások és ügyességi játékok kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Évenkénti váltásban kerül megrendezésre a Nyúlcipő – családi futónappal, rendszerint május közepén.

Nyúlcipő – családi futónap

Ezen a napon a sporté és az egészségé a fő szerep: aki szeretne nyúlcipőt húz és fut 1 vagy 2 vagy esetleg még több kört az óvoda körül.

A gyerekek jutalma zsákbamacska vagy tombola és persze sok egészséges finomság.

A sport mellett sok egyéb programlehetőség is van: sportbemutató, tánc, koncert és közös játék minden mennyiségben.